„Napkeletre tekinték…” Az archaikus imádság, mint folklórműfaj. Harangozó Imre előadása
7. 2024. április 17. Velünk élő őshagyomány.
„Napkeletre tekinték…” Az archaikus imádság, mint folklórműfaj.
Harangozó Imre néprajzkutató előadása
Népköltészetünk legbensőségesebb ága, s ennélfogva a legkésőbb fölfedezett is az ima. Megdöbbentő az archaikus imáinknak az az áradata, ami népünk emlékezetéből az utóbbi évtizedekben nyomtatásba került. Bálint Sándor és Fettich Nándor a témát épp csak érintő kutatásai, majd Erdélyi Zsuzsanna páratlanul gazdag és gondosan szerkesztett publikációi népi műveltségünk olyan területére irányították a figyelmet, ami eddig nem tartozott a népszerű kutatási témák közé. Jelértékű lehet, hogy a magyar folklórkutatásban 1970-ig (Erdélyi Zsuzsanna akadémiai előadásáig) az archaikus imádság, mint kategória nem is szerepelt.
Mint az a páratlanul gazdag, mára több mint 200.000-es szövegváltozatot tartalmazó magyar anyagból kitűnik, archaikus imahagyományunk az egész magyar nyelvterületen meglepően egységes képet mutat. Ez az egységesség külön is hangsúlyozza az imádságok fontosságát az azt használó egyén és közösség életében. Az elmúlt évszázadok során, sokat szenvedett népünk fiai és leányai ezekkel a szavakkal fordultak „este lefektükben, reggel felkőttükben”, egyetlen szövetségesükhöz, az Istenhez. Az urbanizálódott világban, az ősi gyökerektől elszakadt embernek sem joga, sem erkölcsi alapja nincsen, hogy ezt a mérhetetlenül gazdag örökséget, amit a „régi öregök” ránk hagytak, a maga logikája és elvárásai mentén megcsonkítsa, meghamisítsa.