A magyar ősvallás táltospapjai

Az idei sorozat utolsó előadásában a magyar táltoshagyomány nyomába szegődünk, határozott lépéseket téve ősvallásunk irányába. Népmeséink – girhes-görhös gebéből öt- vagy hatlábú aranyszőrű paripává nemesedő – táltosa után ezúttal a révülő, világok között utazó, gyógyító, rendkívüli tulajdonságokkal rendelkező emberi minőséget vesszük szemügyre. A táltos alakja már a középkori, majd XVIII. századi ún. táltosperek jegyzőkönyveiben is élesen megjelenik, de a legtöbb táltossal kapcsolatos tudnivalót Ipolyi Arnold gyűjtötte össze a Magyar mitológiában (1854). Tudhatjuk róla, hogy foggal, vagy fölös csonttal születik, ha váratlanul feltűnik valahol, azonnal tejet kér, képességét nem tanulás útján szerzi, hanem Istentől kapja. Őshitünk táltosáról a néprajztudomány többnyire a sámánizmus keretei között értekezik, holott néphagyományunk alakjának etnospecifikus jegyei túlmutatnak ezen a jelenségkörön. Szó esik a magyar táltospapok alakjáról is, akiket a hagyomány a Pálosokkal azonosít. S hogy végső soron ki a forrása e papi rendnek, arról pl. az a moldvai mondánk is vall, ahol Jézus Krisztus maga is táltosként, mint „Tátos Pap” jelenik meg…       

Támogató jegy vásárlása / Belépés Vissza