SzaRVaSNyoMoN szabadegyetem

Támogató jegy vásárlása / Belépés Élő adás megtekintése Korábbi előadások megtekintése



SzaRVaSNyoMoN szabadegyetem Bevezetés a magyar szerves műveltségbe.

Előadások a Nemzeti Művelődési Intézet székházában és élő online adásban

__________________________________________________________________________________

VELÜNK ÉLŐ ŐSHAGYOMÁNY  

Népmeseink, mondáink, archaikus imádságaink világra szóló üzenete – 2024.

 

Szántai Lajos műveltségkutató és Harangozó Imre néprajzkutató előadássorozata

 

Makoldi_sandor_trimurti_kicsi

 

 

A SzaRVaSNyoMoN szabadegyetem két éve kezdte meg működését a Nemzeti Művelődési Intézet Makoldi Sándor Központján belül a szerves magyar műveltség szélesebb körű megismertetését elősegítendő. Az első évad előadásai a mitikus-mondai történelem sajátos szemléletmódjába vezették be a hallgatóságot, melyen keresztül egy másfajta, nem lineáris, hanem ciklikus idő- és történelemszemlélet alapján az idők teljességének képe bontakozott ki emberi és nemzeti múltunkból. A második évad ezt a tudást a magyar népmesék és a népdalok ősi világképi, ősvallási elemeinek feltárásával gazdagította, miközben a meseelemzés sajátságos, csillagmítoszi keretrendszerét és módszerét is bemutatta konkrét példákon keresztül.

 

Megfogadva meséink záróformuláját, miszerint aki nem hiszi, járjon utána, továbbra is ezen a nyomon haladunk tovább Szántai Lajossal. Sokan úgy vélik, ősi műveltségünk rejtező természetű, holott az eddigiek alapján is látható, hogy nagyon is jelenvaló, s ha értően, kellő alázattal szólaltatjuk meg, élővé válik, velünk élő marad. Az új esztendő előadásaival az előző évek tudását tovább építve, beljebb merészkedünk anyanyelvi műveltségünk újabb területeire, de megmaradva az egyetemes üzenőrendszert legteljesebb módon megőrző népmesék elemzési vonalán, még összetettebb, komplexebb meséket bevonva az értelmezésbe. Az elemzés során az eddigiekben is központi szerepe volt a magyar nyelvnek, mint valóságmodellezési, -értelmezési keretrendszernek, s most két előadás is foglalkozik népmeséink és az anyanyelv kapcsolatrendszerével. A mitikus-mondai vonulat is megjelenik majd a második félév során, a szerencsésebb történelmi korszakokban saját örökségünknek tekintett hun-magyar mondavilág közelebbi vizsgálatán keresztül. Új elemmel is szélesedik tájékozódásunk horizontja, nevezetesen a XX. század második felétől a szakrális néprajzi kutatás fókuszába kerülő archaikus imádságok kimeríthetetlen gazdagságú emlékanyagával, Központunk új munkatársának, Harangozó Imrének köszönhetően.

 

A sorozatot továbbra is kiemelten az óvodapedagógusoknak és az általános iskolai tanítóknak, tanároknak ajánljuk, ezen túl mindenki számára, akinek szívügye a magyar szerves műveltség jövője.

Ez év februárjától a Nemzeti Művelődési Intézet újra lehetőséget biztosít a Közösségépítő kultúránk program keretében a sorozat előadásainak megtekintésére kedvezményes autóbuszos intézmény-látogatás keretében. Ez egész napos programot foglal magában Lakiteleken, a Nemzeti Művelődési Intézet székházának vezetett megtekintésével, ebéddel és zárásként az aktuális Szarvasnyomon-előadás jelenléti megtekintésével. Erről hamarosan felhívást teszünk közzé. 
A további tudnivalókról a Nemzeti Művelődési Intézet vármegyei igazgatóságainak munkatársai tudnak majd tájékoztatást nyújtani.                             

 

Az előadások jelenléti formában és online adásban tekinthetők meg az előadássorozat felületére történő regisztrálás után, vagy a már regisztrált felhasználóink számára: az egyes előadásokra váltott jelképes összegű, 300 Ft-os támogató jeggyel, ill. a teljes sorozatra megvásárolt bérlettel.

Az online előadások minden alkalommal 13 órakor kezdődnek, két óra időtartamúak, és

19 órától újra megtekinthetők, ill. az archívumban később is elérhetők.

 

 

 

1.   2024. január 24.: Népmeséink magyar nyelve 1. Szántai Lajos előadása Ismertető

2.   2024. február 7.: Népmeséink magyar nyelve 2. Szántai Lajos előadása Ismertető
3.   2024. február 21.: A világ alakulása a Világszép nádszál kisasszony c. népmesében.      Szántai Lajos előadása Ismertető

4.   2024. március 6.: A Mezőszárnyasi c. népmese elemzése. Szántai Lajos előadása Ismertető

5.   2024. március 13.: A Csinosomdrága c. népmese elemzése. Szántai Lajos előadása Ismertető

6.   2024. április 3.: A titkolózó kisfiú és az ő kis kardja c. népmese elemzése. Szántai Lajos előadása Ismertető

7.   2024. április 17.: „Napkeletre tekinték…” Az archaikus imádság, mint folklórműfaj. Harangozó Imre előadása Ismertető

8.   2024. május 15.: „Léttét, léttét szállék…” Archaikus imádságaink képi világa.

Harangozó Imre előadása

9.   2024. május 22.: A Bruncik királyfi c. népmese elemzése. Szántai Lajos előadása

10. 2024. május 29:  A Vitéz János és Hollófernyiges c. népmese elemzése 1.

Szántai Lajos előadása

11. 2024. június 19.: A Vitéz János és Hollófernyiges c. népmese elemzése 2.

Szántai Lajos előadása

____________________

12. 2024. szeptember 4.: A Szélkötő Kalamona c. népmese elemzése.

Szántai Lajos előadása

13. 2024. szeptember 11.: „Fölhágék a magos Kálváriára…” Hitvilág és világkép.

Harangozó Imre előadása

14. 2024. október 2.:  „Fehér rózsa Mária…” A magyar nép Mária tisztelete.

Harangozó Imre előadása

15. 2024. október 16.:  A Csodaszarvas-monda.  Szántai Lajos előadása

16. 2024. október 30.:   Atillai mondakör: Isten ostora, világ pörölye. Szántai Lajos előadása

17. 2024. november 13.:  Lehel kürtje és Botond buzogánya. Szántai Lajos előadása

18. 2024. november 27.:  A Szent László mondakör. Szántai Lajos előadása

__________________________________________________________________________________

„+1” alkalom: 2024. szeptember 25.:

A Makoldi-jelenség. Tanácskozás Makoldi Sándor tovább élő munkásságának hatásairól. Meghívottak, felkért előadók: Makoldi Sándorné, Makoldi Gizella, Makoldi Sándor Gyula, Makoldi Miklós, Szántai Lajos, Harangozó Imre, valamint a mester barátai, tanítványai

 

 _____________________________________________________________________________________________________________________

 

SzaRVaSNyoMoN szabadegyetem 
Bevezetés a magyar szerves műveltségbe.
Előadások a Nemzeti Művelődési Intézet székházában és élő online adásban – 2023.
__________________________________________________________________________________
„Aki nem hiszi, járjon utána!” 
Népmese, népdal, ősvallás egysége népi műveltségünkben

Szántai Lajos műveltségkutató előadássorozata

Az előadásokmárcius 8-tól személyesen, a Nemzeti Művelődési Intézet székházában és online élő adásban is megtekinthetők az előadássorozat felületére történő regisztrálás után, vagy a már regisztrált felhasználóink számára: az egyes előadásokra váltott jelképes összegű, 300 Ft-os támogató jeggyel, ill. a teljes sorozatra megvásárolt bérlettel.

Az online előadások minden alkalommal 13 órakor kezdődnek, két óra időtartamúak,  
19 órától újra megtekinthetők, ill. később az archívumban korlátlanul elérhetők a megvásárolt jeggyel vagy bérlettel. 

 

SzaRVaSNyoMoN szabadegyetem

 

Nincsen még egy olyan területe a magyar néphagyománynak, mely akkora népszerűségnek örvendene, mint a népmesekincs. Erre az egyik bizonyság a népmeséinket feldolgozó magyar rajzfilmsorozat óriási sikere. Miért lehet olyan fontos a magyar népmese napjainkban, amikor is modern „műmesék” árasztják el a különböző médiumok csatornáit? Ha a néprajztudomány irányából közelítünk, a nagyon sok értékes mesetipizálási és elemzési eredmény mellett mégis csak az a meghatározó nézet tartja magát, hogy a népmese szórakoztató műfaj, ne keressünk mélyebb tartalmakat benne. A modern lélektan már úgy tartja, hogy nagyon is lényeges a mesélés, a népmese hatása a személyiségfejlődésre. Vajon az évszázadok óta, sőt több ezer éve tartó töretlen népszerűség mögött lehet-e még ennél is többet feltételezni e hallatlanul gazdag örökségünkről? A szerves műveltség jelenkori kutatói szerint a népmese, a népdal és a népballada népköltészetünk három olyan területe, mely egységet alkotva, de különböző szinteken modellezi a valóságot. Ebből az egyetemes tudás szintjét a népmese képviseli, a történelmi-társadalmi mozgások szintjét a balladakincs, az egyéni életre nézvést eligazító tudást pedig népdalaink hordozzák. E hármas felosztás rendkívül termékenynek bizonyult az elmúlt évtizedekben, s a szerves műveltség életrendjét alapvetően meghatározó csillagmítoszi (állatövi jegytulajdonságokat, évköri változásokat, és bolygótulajdonságokat számon tartó) keretrendszer segítségével vizsgálva, jelentős kutatási eredményeket hozott. Ebbe a tudásba avatja be az érdeklődőket Szántai Lajos 18 előadása, mely a népmesére összpontosít, de a népmese, a népdal és az ősvallás összefüggéseit is igyekszik megvilágítani. A sorozatot elősorban a népköltészeti hagyaték továbbadásáért legtöbbet tehető óvodapedagógusok és általános iskolai tanítók, tanárok figyelmébe ajánljuk, ezen túl természetesen minden olyan érdeklődő számára, akinek szívügye szerves népköltészeti örökségünk megértése és tovább éltetése.          


1.  2023. január 25. A magyar népmesekutatás története – tudománytörténeti áttekintés  Ismertető
     Az előadás kizárólag online tekinthető meg!
2.  2023. február 8. Népmeséink világképe és az égigérő fa Ismertető
     Az előadás kizárólag online tekinthető meg!
3.  2023. február 22. A magyar népmesék és a Napút Ismertető
     Az előadás kizárólag online tekinthető meg!
4.  2023. március 8. A keleti állatöv állatsereglete népmeséinkben Ismertető
5.  2023. március 22. 12 hónap – 12 népmese Ismertető 
6.  2023. április 5. A bolygótulajdonságok megjelenése a népmesékben Ismertető 
7.   2023. április 19. A Mirkó királyfi c. népmese elemzése Ismertető 
8.   2023. május 3. Az Ambrus királyfi c. népmese elemzése Ismertető
9.   2023. május 17. A Tündérszép Ilona és Árgyélus királyfi c. népmese elemzése Ismertető
10. 2023. május 31. Az igazmondó góbé még igazabb kalandjai c. népmese elemzése Ismertető

Az előadás kizárólag online tekinthető meg!

11. 2023. június 14. A Fehérlófia c. népmese elemzése Ismertető
____________________
12. 2023. szeptember 6. Élet és halál útján a halhatatlanságra vágyó királyfival Ismertető

 Az előadás kizárólag online tekinthető meg!


13. 2023. szeptember 20. Az élet körforgása a Kígyó darvitéz és tatárvitéz c. népmesénkben Ismertető
14. 2023. október 4. Ősvallás – szeretetvallás a népdalok világában Ismertető
15. 2023. október 18. Az ifjú magyar révész és a lélek túlvilági utazása Ismertető
16. 2023. november 8. Ősvallás nyomai krónikáinkban és a régészeti emlékekben Ismertető
Az előadás kizárólag online tekinthető meg!
17. 2023. november 22. Táltosokkal táltoslovon Ismertető
18. 2023. november 29. A magyar ősvallás táltospapjai Ismertető

-----------------------------------------------------------------------------

SzaRVaSNyoMoN szabadegyetem
Bevezetés a magyar szerves műveltségbe.
Előadások a Nemzeti Művelődési Intézet székházában 2022-ben

„A mindenséggel mérd magad!”
Önismeretünk beszédes forrásvidéke: mondai történelmünk Nimródtól napjainkig.

Szántai Lajos művelődéskutató előadássorozata


SzaRVaSNyoMoN szabadegyetem

 

A SzaRVaSNyoMoN szabadegyetem első sorozatát ismeretátadó, látókörbővítő és szemléletformáló céllal indítjuk útjára. Aki a Nemzeti Művelődési Intézet új székháza előtt megáll, egy jelentős, jó értelemben vett „kultúrsokk” hatása alá kerül. Makoldi Sándor festőművész homlokzati frízén szembesül – az egyetemes üdvtörténet mellett – a magyarság mitikus őstörténetének képszalagjával, ahol minden részlet értelmezésre vár. Ahhoz, hogy a képi anyanyelvünkön fogalmazó üzenetet el tudjuk helyezni a mondai történelem rendszerében, átfogó háttérismeret-anyagra van szükség. Ezt szolgálják Szántai Lajos szerves művelődéstörténeti előadásai, melyek önmagukban is egyfajta teljességre törekszenek, de a sorozat egésze rajzolja majd meg mondai történelmünk ívét a teremtő kezdetektől, jelenünkön keresztül az eddigiekből körvonalazódó jövő képéig.

Az előadások nyilvánosak, minden alkalommal 15 órakor kezdődnek, 17 óráig tartanak, s regisztráció után élő online adásban is megtekinthetők, melyekről videófelvétel készül. Az előadások anyaga szerkesztett formában, könyv formában jelenik meg a sorozat zárását követően.

Az előadásokon személyesen megjelenő kedves regisztrált látogatóink az előadás kezdete előtt, 13 órától a Nemzeti Művelődési Intézet székházában vezetésen vehetnek részt, melynek során megismerhetik az épület minden csodáját: Makoldi Sándor homlokzati frízét, az épület vakolathímeit, a belső teret ékesítő alkotásokat, s magát a régi nemesi kúriáinkat idéző impozáns épületet.

A megváltott támogatói jegy a 15.00-kor kezdődő élő adásra és a 19.00-kor kezdődő ismétlésre is érvényes! 

1. 2022. január 26. (1/17.) Évezredek, évszázadok, évtizedek, és a jelenkor napjai a magyar üdvtörténelemben. Ismertető
2. 2022. február 9. (2/17.) Szarvasnyomon – Fényhonba. Nimród, a világ első királya, aki nagy vadász vala az Úr előtt. Ismertető
3. 2022. február 23. (3/17.) Atilla, a magyarok első királya, a nagy Nimród unokája, Isten ostora, és a világ pörölye. Ismertető
4. 2022. március 9. (4/17.) Hétvezér Egy haza – Árpád vezér korszaka. Ismertető
5. 2022. március 23. (5/17.) Ősvallás és kereszténység. Ismertető
6. 2022. április 6. (6/17.) „Kérünk mint apostolunkat és az első királyunkat…” Szent István király és az Istenanya országa.Ismertető
7. 2022. április 20. (7/17.) Magyarország szent, angyali és apostoli koronája.Ismertető
8. 2022. május 4. (8/17.) „Csillagok közt fényességes csillag”– Szent László királlyal a Mindenségben. Ismertető
9. 2022. május 18. (9/17.) A magyar királyság nagyhatalmi ereje IV. Béla korában. Ismertető
10. 2022. június 1. (10/17.) Mátyás király és az igazság fénye. Ismertető
11. 2022. június 15. (11/17.) Mohács. Két pogány közt – a megpróbáltatások kora. Ismertető
12. 2022. szeptember 7. (12/17.) Bethlen Gábor. Erdély aranykora. Ismertető
13. 2022. szeptember 21. (13/17.) II. Rákóczi Ferenc és az örök szabadság reménye.Ismertető
14. 2022. október 5. (14/17.) Mária Terézia kora és a fény törése. Ismertető
15. 2022. október 19. (15/17.) A reformkortól a szabadságharcon át a kiegyezésig. Ismertető
16. 2022. november 2. (16/17.) Az utolsó királykoronázás. A nemzet keresztútjárásának végső stációi. Ismertető
17. 2022. november 16. (17/17.) Múltunk és jövőképünk. A Szűzanya országa a Szent Korona oltalmában. Ismertető

Támogató jegy vásárlása / Belépés

Töltsd le applikációnkat!

Járd be virtuálisan székházunkat az ingyenes mobilappunkkal! Tarts velünk a NAPÚTON az interaktív alkalmazás segítségével!

2020 Napúton - Minden jog fenntartva