Ősvallás nyomai krónikáinkban és a régészeti emlékekben
Népköltészeti emlékeink két nagy területén, a népmesék és a népdalok világában mutattuk ki előző előadásainkban azokat az ősvallás fogalomkörébe sorolható jelenségeket, melyek alapján megfogalmazhatók egykori szeretetvallásunk sajátosságai. Egyik legfontosabb ilyen ismérve népi műveltségünk ezen emlékanyagának, hogy erkölcsiségében és világképében a Krisztusi kereszténység közvetlen előzményeit fedezhetjük fel benne. Ám vizsgálódásainkat nem szűkíthetjük le szöveges népköltészeti hagyatékunkra, hiszen krónikáink és a régészet tárgyi emlékei is gazdagon szolgáltatnak példákat e sokszor rejtező módon tovább élő vallási örökségre. Népköltészetünkkel ellentétben krónikáinknak főként nem a szövege, hanem sokkal inkább képírási nyelven fogalmazó miniatúrái hordozzák ezt a réteget, s a régészeti feltárások során előkerülő leleteken is megtalálhatjuk e képi anyanyelvünkön jól értelmezhető elemeket. Ha csupán egy tárgycsoportot szeretnénk említeni e körből, elég az ún. honfoglaláskori ereklyetartó mellkeresztekre utalnunk.