Térj vissza!

Térj vissza!
 

Akár személyesen, akár virtuálisan tekintetted meg a Nemzeti Művelődési Intézet székházát, mindenképpen azt ajánljuk, térj vissza és barangold be a környéket, mely számos látnivalót és kikapcsolódási lehetőséget tartogat még.
 

Hol vagyunk?

Lakitelek nagyközség a Duna-Tisza közén Bács-Kiskun megyében, a Tiszakécskei járásban, Kecskeméttől és Kiskunfélegyházától egyenlő távolságban a Homokhátság és a Tisza-völgy találkozásánál fekszik. A települést Budapesttől 120, Kecskeméttől 27 kilométer választja el, a Tiszától mindössze 3 kilométerre található.

Látnivalók a településen

 

  • Római katolikus plébánia
  • Református templom
  • Népfőiskola – Hungarikum Liget
  • Tősfürdő – Lakiteleki Termálfürdő
  • Kiskunsági Nemzeti Park része: Tőserdő
  • Tőserdő kastély
  • a Nemzeti Művelődési Intézet székháza
 

Népfőiskola - Hungarikum Liget

Huszonöt hektáros területen épül a Lakiteleki Népfőiskola területén található Hungarikum Liget, amelynek már most számos elemét átadták és nyitva áll a nagyközönség előtt. Elkészült már a Kincsem fogadó, a Kincsem Lovarda, a Borkatedrális, valamint a Gyarmati Dezső Tanuszoda és Termálfürdő. A lovardát a Nimród Szabadidő- és Tájpark veszi körül, ahol többek között egy zenepavilon is épült. A parkban egy olyan tanösvényt is kialakítottak, amely az Alföldre jellemző állat- és növényvilágot mutatja be. A park különlegessége a footgolf-pálya, amely Európában is egyedülálló.

Honlap: https://nepfolakitelek.hu

Tőserdő

Lakitelek szerves része a turisztikai szempontból kiemelkedő Tőserdő. A fürdő a gyógyulni vágyókat, míg a Holt-Tisza a pihenni, kirándulni szándékozókat várja. A Holt-Tisza mintegy 7 kilométer hosszú, a múlt században végrehajtott folyószabályozással alakult ki. Ebben a csendes, növényekkel és állatokkal gazdagon tarkított környezetben helyezkedik el a Kiskunsági Nemzeti Park területe, melynek egységei közül talán ez, a legkisebb a leggazdagabb tájképi szépségekben.
 

Tősfürdő

A fürdő 4 hektáros, parkosított, ligetes területen helyezkedik el. A fürdőt tápláló termálvizet egy 1970-es fúrás alkalmával találták ivóvíz helyett. A kút 1050 méter mély, hozama 1000 liter/perc, a víz hőmérséklete 42 °C. A víz alkáli hidrogénkarbonátos, melyet vegetatív idegrendszeri panaszok és mozgásszervi megbetegedések kezelésére, illetve baleseti rehabilitációra javasolnak. A fürdő nyitvatartása szezonális.
 

Kalandpark

A természet szépségei közül kihagyhatatlan a község turisztikai központja, a Tőserdő, mely csodálatosan gazdag növény és állatvilágával, túraútvonalaival, a Holt-Tiszával és a Kiskunsági Nemzeti Park egyik legszebb egységével ajándékozza meg a látogatót. Itt található többek között a Tősfürdő, a Kalandpark és Csónakkölcsönző, illetve a szabadstrand. A Tőserdő tökéletes helyszíne a túráknak, csapatépítő tréningeknek, iskolai kirándulásoknak, családi és baráti találkozóknak, esküvőknek, nyaralásoknak.

Lakitelek nagyközség honlapja: https://lakitelek.hu
 

Szálláslehetőségek a településen
 

Hotel Club Tisza*** Lakitelek, Felsőalpár 3. +36 76 549 050
Kincsem Fogadó Lakitelek, Felsőalpár 3. +36 76 549 050
Részletek: https://nepfolakitelek.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=58&Itemid=263
 
Autóskemping Lakitelek, Zalán u. 1. +36 70 450 8742
Biokert Kemping Lakitelek, Zalán u. 6. +36 76 449 467
Fenyő Panzió Lakitelek, Zalán u. 5. +36 76 449 481
Napsugár Pihenőházak Lakitelek, Tőserdő Napsugár u. 5. +36 30 206 2458
 
Kontyvirág Erdei Iskola Lakitelek, Szikra 65/A. +36 30 475 9655
Tőserdő Kastély Üdülő Lakitelek, Szikra u. 65. +36 76 510 427
Tőspihenő Kft. Lakitelek, Katica u. 1. 30/2 -

Csatlakozz!

A NapútON - Ébreszteni a fényt weboldalnak már a közösségi médiában is van társoldala, melyhez itt érdemes csatlakozni:

Kvízkitöltések

Eddigi kvízkitöltések száma: 326

Eddigi helyes válaszok átlaga: 14

Vendégkönyv

Most megyünk kirándulni erre a gyönyörű helyre!!
2021-06-30

Nagyon hangulatos kiránduláson vettünk részt, csodajó volt a szervezés, sok szépet láttunk. Köszönjük szépen Lovász Henriett kísérőnknek. Köszönettel: egy kaposvári csapat nevében: Fodor-Takács Eleonóra
2021-06-29

Köszönjük szépen ezt a kirándulás és a játékot.
2021-06-28

Köszönöm ezt a remek aplikációt nagyon érdekes és tanulságos.
2021-06-13

Ma jártunk Önöknél. Igazán jól éreztük magunkat. Szeretném megkérdezni, hogy tudható-e kinek a versei hangzottak el a színházi előadás alatt. Válaszukat előre is köszönöm
2021-06-09

Üdvözlöm önöket! Nagyon szép az épület, melegség önti el a szívemet. Nagyon tetszik, gratulálok a kialakításhoz, és szerintem ezt minden magyar embernek látnia kellene a kicsiktől az idősebb korosztályig. Köszönöm szépen az élményt, még ha csak így képeken keresztül.
2021-02-26

Nagyon jól összeszedett, tartalmas leírás, amely első olvasásra is érthető és megjegyezhető. A kvíz részben ellenőrizhető is, hogy mennyire. A kifestő is nagyon tetszett. Mondható játszva tanulásnak is.
2020-12-29

Töltsd le applikációnkat!

Járd be virtuálisan székházunkat az ingyenes mobilappunkkal! Tarts velünk a NAPÚTON az interaktív alkalmazás segítségével!

2020 Napúton - Minden jog fenntartva