Szándékunk szerint a Makoldi Sándor Központ weboldalán belül rendszeresen jelennek majd meg a szerves magyar műveltséggel kapcsolatos írások (cikkek, esszék, tanulmányok), hogy előmozdítsuk a Központ programjában megfogalmazott törekvést egy szellemi műhely létrehozására. József Attila gondolatait tovább írva választottuk az aloldal címét, mely a szerves világképre, a teljességben való létezés megélésének élményére utal.

Ugrás az legutolsó cikkhez

SZÁNTAI LAJOS: FÉNY ÁLTAL FESTETT TÖRTÉNELEM

(In: Pap Gábor – Szántai Lajos: A Képes Krónika üzenete. Két Hollós Kiadó. Budapest, 2021. 71-76. o.) 

A Képes Krónika a magyar és az egyetemes művelődéstörténet legbecsesebb emlékei közé tartozik. A krónika szövege irodalmi szintű alkotás, képei pedig utolérhetetlen tökéletességű miniatúrák, amelyek festési-készítési módjáról még ma sem rendelkezünk egészen pontos ismeretekkel. A Képes Krónika kutatás hivatalosnak tekinthető vonulata által is felismert, de inkább elhallgatott tény, hogy e színpompás és lenyűgöző képi világgal rendelkező kódex teljesen egyedülálló, kiemelkedő rangot képvisel a nemzetközi könyvfestészetben. A rendkívüli és minden vonatkozásban magas művészi színvonal mellett az egyik ok többek között az, hogy eddig semmilyen más ország esetében sem lelhető fel olyan krónikakötet, amelynek miniatúrái az adott nép történelmét átfogó módon, teljes egészében az eredettől, vagy mitikusnak tekinthető kezdettől a készülés korának jelenidejéig szervesen összefüggő színes képfolyammal bemutatta, illetve illusztrálta volna. A Képes Krónika tehát a világon egyedülálló alkotásnak számít. Nemcsak hibátlan stílusban megírt szövege, hanem csodálatos, varázserejű képek által is bemutatja a magyar történelmet, a szkíta ősmúlttól Károly Róbert viszontagságos korának végéig. E történelemben nem vak erők és kiszámíthatatlan véletlenek alakítják a nemzet sorsát, hanem egy kozmikus alapozottságú, felismert és tudatosan vállalt üdvtörténelem.

Megtekintés: SZÁNTAI LAJOS: FÉNY ÁLTAL FESTETT TÖRTÉNELEM részlet (pdf) 

Makoldi Sándorné: Miért a húsvéti nyúl hozza a tojást?

Krisztus születése után 325-től, a niceai zsinat óta a keresztény húsvét a tavaszi Nap napéjegyenlőségét követő Hold-tölte utáni vasárnap és hétfő (Son-Tag, Mond-Tag). A tavaszi újjászületés a hideg-meleg, a fény és a sötétség egyensúlyi helyzetében úgy következik be az északi félteke mérsékelt égövében, mint Krisztus halálát és feltámadását követő ünneppont. Profán jelképe a nyúl és a tojás – miknek így kozmikus hátterét is sejthetjük már a csillagászati időpontból, annak ellenére, hogy a néprajz mai állása nálunk a közelmúlt német hagyományának félreértéséből származtatja a húsvéti nyúl szerepét és figyelmet sem szentel e tény megértésének.

Megtekintés: Makoldi Sándorné: Miért a húsvéti nyúl hozza a tojást?

MOLNÁR V. JÓZSEF: Haj, regö rejtem

A regölés legősibb rítusainknak egyike; a téli napfordulaton, az azt követő sötét tizenkettedben adta lehetőségét, hogy lelkünket a Mindenség időszerű változásához igazítsuk. Kárpát-hazánk azon vidékein leltünk rá, ahol Attila székely népe lakott, s lakik: Székelyföldön, Dunántúl nyugati megyéiben és a déli végeken. A székelyföldi regölés az ifjú házasoknak varázsolt fészeknyi gyermeket, a haza többi részén a házasulandókat varrta egybe – miután karácsony mágikus, misztikus éjjelén a Nap már megszületett, fönt az égi mezőn, s mi-magunkban csakúgy.

Megtekintés: MOLNÁR V. JÓZSEF: Haj, regö rejtem



Makoldi Sándorné: Busók és más alakoskodók

- Anya, a hét végén lemegyek a haverokkal Mohácsra…
- Minek?
- Mindenki megy a busójárásra. Jó buli!

Jó buli farsang farkán! Ennyit tudnak a városi fiatalok egy népszokásról? Igaz, nem olyan régi szokás, mint például a betlehemezés, vagy akár a szintén „állatbőrös” alakokkal a regölés. Pedig ez Magyarországon elsőként került fel 2009-ben az UNESCO szellemi kulturális világörökség listájára.

Bár nem is magyar szokás, hanem sokác.

Azt tartja ez a délszláv népcsoportunk, hogy a törököket ijesztették el annak idején Mohácsról ezekkel a rémisztő, szarvakkal ellátott (ördögi?) maszkokkal. Vágyálom, hogy elijesztették a megszállókat, hiszen annak idején ők is a török elől menekültek a Magyar Királyságba. Ha más nem, ők már csak tudják!

A néprajzosok pedig, akik előszeretettel foglalkoznak a nálunk élő kis nemzetiségek kultúrájának értékeivel, elismerik, hogy a középkorban gyökerezhet e szokás, bár az öltözéknek használt állatbőrök talán még régebbi korokra utalnak. Mint a maszk viselete is – az alakoskodóknak nevezett (álarccal fedett, álruhába öltözködő) más alkalmi csoportok néphagyományában. Csakhogy sem hagyományos szövegük, sem stabil dramaturgiájuk nem alakult ki – ami mutatja, hogy újabb kori.  A magyar Néprajzi Múzeumba 1905-ben került be az első busó maszk, és leírás. (Ernyey József: A busójárás és más farsangi szokások. Néprajzi Értesítő 8. 140-164, Földes László: A Néprajzi Múzeum busó-maszkjai. NÉ 40. 209-230.)

- De több napos farsangi rendezvény ma már, ahol végül temetés helyett elégetik a telet jelképező koporsót egy nagy máglyán.  Felvonul a sok maszkos busó, meg az emberek is körbetáncolják a tüzet, örülnek, hogy nagy zajjal elűzik a telet. 

- Akkor nem a törököket?  Hanem a zajkeltéssel általában a „gonoszt”: a telet – amit minden szilveszterkor még mi is meg szoktunk tenni itthon. (Sípolunk, dudálunk… stb.)       

- Igen, de ott a több ezer álarcos, állatbőrbe bújt busó fokozza a látványt!
- Láttál már busót? Mert ha egyet láttál, akkor akárhányan is vannak, nem jelentenek újdonságot, mert gyakorlatilag mind egyformák. (A sokasodás itt nem minőségi változás.)  

És a tél elűzése élő közösségi szokás még a Felvidéken is – oda is elmentek, egy-egy kiszebáb égetésre?

A Kisze ráadásul egy-egy falu közösségéről „űzi” el nem csak a telet, hanem erre a szalma-babára ruházzák fel az összes bajukat, mint egy bűnbakra, hogy vele együtt azok is megsemmisüljenek. A ráruházás abban szó szerint is megnyilvánul, hogy (az összeadott) saját ruháikba (népviseletbe) öltöztetik fel a tavalyi szalmából készült bábut, majd közösen kikísérik a faluból – kiviszik vele a bajokat, betegségeket – és ott elégetik, vagy vízbe vetik.

A víz is lemossa róla, elviszi a bűnöket – mint a tavaszi locsolkodásnál: megújulást hoz, s a tavasz beköszöntét! De az elégetés a tűzzel, füstöléssel is egész Kelet-Ázsiában tisztító szokás – régtől fogva. A pusztai népek, pl. a mongoloknál sokszor találkozunk vele – keresztény hittérítők leírásában is. Ugyanakkor magam is hallottam, hogy Tibetben is szokásban van tavasszal az élő „bűnbak” kiűzése – ami az ember-áldozat emlékét őrzi! A bűnbak szavunkban benne van, hogy az embert előbb állattal (bak) helyettesítették, majd jelképes (mégis) ember alakkal.

Az ember-áldozatot pedig komolyan kell venni, akár, ha szimbolikus szalma-báb helyettesíti is azt. Komolyan is veszik a magyarok a fenti szokásban, nem csak ijesztgetésre használják – mert szakrálisan, Virágvasárnap tartják. Virágvasárnap a húsvét előtti hét vége, a nagyböjti nap a Nagyhét előtt. Húsvétkor pedig az Isten-áldozat erejét is komolyan vesszük, amit az emberiségért hoz! A Húsvét nálunk talán épp ezekért lett a tavaszi feltámadás ünnepe, a vegetáció kezdete is az évben (tehát a „tél elűzése” egyben – de még szakrálisan). Épp ez a rituális vonatkozás a több jelképet összevegyítő busójárásból már kikopott.

Megtekintés: Makoldi_Sándorné_-_Busók_és_más_alakoskodók

Makoldi Sándorné: Feltáruló leplek című könyvének összefoglalója 

Felvidéki halottas lepedőszél vonuló táltos-madarai részlet

Összegzés

Kicsit elkanyarodva a halottas mintáktól, azok elvont: derékszögű háromszögbe foglalható, farokra ereszkedő madaraitól, amelyek lepedőkön vonulva láttunk, számtalan régi minta ragadhatta meg még a figyelmünket. Ezeket azért sem kerülhetjük el, mert összefüggésbe hozhatók a jellegzetes, sorban vonuló madár-témánkkal, ahol a naturálisabb és színesebb változataik még szerepeltek a nászhoz, születéshez rendelt darabokon, de a halottasak (akár feketén, akár fehéren fehér hímzéssel) mindig az elvontabb formákat szeretik – akár a kehely (tulipán), akár csillag, vagy csillagos életfa, vagy madár is a téma.
De miért is földre eresztett farokkal, „ülve” vonulnak ezek a madarak? Miért nem repkednek a levegőbe – mint az madár-természetükkel összefüggne? Miért nem repülve viszik az áttört csipkén át kiszálló lelkeket a csillagok közé, mint a permi bronzok? Miért nem így „ábrázolják” speciális, nálunk csak ezeken a lepedőkön megjelenő, elvont elemekből álló testüket az egész Kárpát-medencében? Talán, mert már ott vannak: megérkeztek az égi szférába, s vonulásuk a cél felé csak nekünk útmutató! A kiegészítő elemek: az égigérő fa, csillagos csúcsok, fénymagok, „kóbor” csillagok, áttört fény-lények a háttérben – mind erre vallanak. Egymás után, sorra következnek egyenként a madarak is – mint a középkori „haláltánc” motívumot feldolgozó emlékeken, vagy akár Arany János: Hídavatás balladájában is – a halálba vonuló lelkek. A halál elkerülhetetlen – s ebben mind egyformák vagyunk. Életünk sora e felé halad. Ezért a sor – ez a sors.
A világtörténelemben (Mezopotámiában, vagy a görögöknél, stb.) az ilyen vonulásokat a frízek örökítik meg. Ha az életről szólnak: akkor is pl. a hadsereg vonul fel a vezére előtt, vagy éppen a behódolt fejedelmek viszik az ajándékokat a császárnak, vagy a papok sora vonul az áldozattal az istenség színe elé. Az elkerülhetetlen sors jeleként! A sztyeppe népeinél is, már a szkíta királysírok nemezein feltűnik nekünk e gondolat, ahol ismétlődően sorjáznak - a nomádoknál érthetően – lovasok, egy olyan trónoló felsőbbség elé, akinek ágyékából tulipán-kelyhes életfa nő. 

1.    Nemez a pazyriki sírkamrából, i.e. V. század.

Itt, nálunk a lélek-madarak közvetítik (kísérik a halott lelkét) az ítélő Isten színe elé – a magasabb szférában, csillagosan. Vagy éppen hozzák meg a földre születéshez – a sátoros ágyon, a nász idején, vagy a születéskor. (Ezeken az alkalmakon használtuk a madaras mintákat.) 
A teljes emberi élet folyama azonban egy hullámot is kiír: születés után feljutunk a csúcsra a nász ünnepén, majd idővel az életünk aláhanyatlik, s meghalunk. Ez az ismétlődő emberi sors a „meander”, de a hulláma a Vízöntő-korunk jele is. A különös madarak ismétlődő, egy irányba vonuló ritmusa is ezt a folyamatot jelzi, a jelszerű testükkel sugallják, figurálisan. (2. a.)

Megtikintés: Makoldi Sándorné: Feltáruló leplek című könyvének összefoglalója 

Makoldi Sándorné: "Eljövetel" - Egy festmény születése.    

"Eljött az idő, hogy Makoldi Sándor e képe is kilépjen az ismeretlenségből: 2023. adventjében elküldjük egy nemzetközi adventi kiállításra Szlovéniába.

Igaz, elődjét, a „Megtestesülést”, amit 1983-ban festett, azt később megvette a miskolci Herman Ottó Múzeum képtára, de máig nem „hasznosította” (ismertette, vagy publikálta).

A dátumból kiderül, hogy a gondolat a Miki fiunk születése okán keletkezett, a fekete-fehér fotón látható szituációban. A születés misztériumába gondolt bele újra a férjem – a fényképen még fiatalon. 

Hogy a kép „elment” (mert megvette a HOM), úgy látszik, hiányzott. Így 1997-ben megfestette tehát a témát újra, magának. Persze nem egészen ugyanúgy – de épp a különbségek emelik ki a változatlan lényeget: „Eljövetelként”.

A szülés öröme, a boldog (meleg) színek kisugárzása itt már kozmikus (csillagos) éjjé vált – mint a karácsonyi „Csendes éj”-ben: „Szent ez az éj!” Csak a mandorla dicsfénye világítja meg itt is a születést, az isten-gyermeket a Madonnával. Nem tudom, hogy a mandorla formának mi a keletkezés- története a művészettörténetben, de mindig a szenteket emeli ki. Itt piros-fehér-zölden már – tehát itthon (privát életünkben is) magyarul!

MAGyarul pedig a mandorla-forma MAG forma, ami – mint a búzaszem: SZEM forma is. A magyarok pedig a búzát „életnek” hívják, és Jézus arcát vélik felfedezni minden szemen… Huszka József szófejtése szerint a SZEM-SZEMérem kifejezés sem véletlen ebben a formában. Mint ahogy a búza-élet és a születés is egy fogalomkör. Vizuálisan is mutatja, hogy a vulgáris népi zsargonban is e formával firkálják a falra a női nemi szervet is. Ami bizony hozzátartozik a szülés fogalomköréhez: s a nő-növény-növekedés egyben. A „nyílás” pedig – ha kozmikusan értjük – az eljövetel (az isteni gyermek eljövetele) lehetőségét, a megtestesülést is lehetővé teszi. (...)"

Megtekintés: Makoldi Sándorné Eljövetel egy festmény születése