SzaRVaSNyoMoN szabadegyetem

„Kérünk mint apostolunkat és az első királyunkat...” Szent István király és az Istenanya országa


SzaRVaSNyoMoN szabadegyetem

Máig bizonyos mélyen belénk rögzült gondolkodási panelek határozzák meg a Szent István királyról és koráról való gondolkodásunkat, melyek nehezen összeegyeztethetők a történeti tényekkel és saját hagyományunkkal. Ezek egyike, hogy Szent István államot alapított. Ezzel szemben a valóság azt mutatja, hogy egy már meglévő államszervezetet állandósított, stabilizált, alapítani viszont egyházmegyéket alapított, melyek az önálló magyar keresztény egyházszervezet kialakítását szolgálták. Az államszervezet működésének rendjét már akkor – az írásban még nem kodifikált – Szent Korona tan jelentette. Olyan valóságos koronával, a világon egyedülálló módon Szent jelzővel illetett koronával avatták királlyá Szent Istvánt, melyet egykor az ún. lengyel-magyar krónika tanúsága szerint, Atilla király kapott ígéretként Róma megkímélése miatt. Így válik érthetővé, hogy miért nevezte a Képes Krónika Atillát és Szent Istvánt is a magyarok első királyának. Az előadás további egyedülálló jelenségeket hangsúlyoz Szent Istvánnal kapcsolatban. Sarkalatos kérdésekről lesz szó, mint az apostolkirályi rang értelmezése, az ország és a Szent Korona István általi felajánlása Szűz Máriának, valamint a Szent Korona szentsége.

Támogató jegy vásárlása / Belépés Vissza

Töltsd le applikációnkat!

Járd be virtuálisan székházunkat az ingyenes mobilappunkkal! Tarts velünk a NAPÚTON az interaktív alkalmazás segítségével!

2020 Napúton - Minden jog fenntartva